2015. május 10., vasárnap

26.Fejezet!

Sziasztok! 
Kisebb csalódottságként ért, hogy egyetlen kommentet sem olvashattam, de hamar túltettem magam rajta és nem szomorkodom! Bízom benne, hogy a részek tetszeni fognak a továbbiakban, hisz az események egy része igen csak izgalmas lesz a közeljövőben! 
Nagyon remélem ez a rész tetszeni fog, jó olvasást! 

Ölelés, Amelia S.

Mia Diamond


A nappalira néma csend telepedet, mindenki arra várt, hogy mondjunk végre valamit. Kicsit mindketten tanácstalanok voltunk, hogyan is kellene neki kezdenünk.Ki kellene mondanunk a bűvös szavakat, de nem ment. Tudván, hogy azok a libák sejtették mit jelenet a gyűrűm, amit ki is jelentettek a fiúk előtt kizárt, hogy fél igazsággal beérik majd. Továbbá, hogy a párom ismeri a barátaimat és az unokatesóm még soha nem hallott róluk is gyanús.  A lányok tudják, hogy lehet még valami a háttérben, hisz ők tudtak a kapcsolatunkról. 
- Mia és én nem csak a média kedvéért vagyunk együtt. - megtörténik, véget vettünk ennek. 
- Nagyon sajnáljuk, hogy eddig nem mondtuk el, de minden követte magát, aztán már nehéz lett volna véget vetni neki. Szeretjük egymást, évek óta. 
- Úgy gondoltuk, ha titokban tartjuk azzal védjük a másikat, ezért is nem mutatkozott velem egy idő után. Most pedig, hogy ismét Taylorral kellett volna párt alkotnom, nemet mondtam. Még egyszer nem akartam az elveszítése szélére kerülni, de még így is sikerült. 
- Amikor Paul bele ment abba, hogy nem kell újra vele megjelennie, nagyon örültem. Viszont amikor azt mondta engem is felakar használni, bele mentem. Bele egyeztem, mert ezzel segítek a páromnak és kiderül mit gondolnának rólunk a rajongóitok. Meglepő, de pozitívan állnak hozzánk. 
- Még is mennyi az az évek óta ? - néz rám csalódottan Liam. 
- Három év. - válaszoljuk azonnal. 
- Három év ? - kérdez vissza hitetlenkedve. - Három éve együtt vagytok és nem mondtátok el nekünk ? Ennyi éven át inkább hazudtatok ? Ostobábbnál, ostobább válaszokat adva nekünk, akik a barátaitok. - rázta meg a fejét. - Harry. - fordul vőlegényem felé. - A barátom vagy, még is a hátam mögött fekteted meg a tesómat ?! 
- A nemi éltéhez nem igen van sok közöd. - feszült meg a teste, miközben farkas szemet néztek. - Barátok vagyunk igen, de ő meg a szerelmem. Azt tettük amit helyesnek véltünk. 
- Akkor még is miért most kellett ezt elmondani ? - csattan fel. 
- Mert a menyasszonyom lett. - emelte fel ő is a hangját. Ismét síri csendben úszik a nappali, mindenki igyekszik feldolgozni, amit Harry mondott. Louis mosolyog, ahogy a lányok is, ismerve őket már rég a nyakunkba ugrálnának és visítoznának, de nem teszik. Várják mi lesz a vége ennek az egésznek. 
- Jól gondolták a lányok, eljegyzési gyűrűt viselek. - emelem fel a kezemet, ezzel felfedve ékszeremet. 
- Ki tudott rólatok ? - faggat tovább. 
- A szüleim, Harry szülei, Gemma, a csajok, Ashton és Louis. - harapok alsó ajkamba. 
- Louis miért tudhatta míg mi nem ? - ordított ismét. 
- Bonyolult és hosszú történet. - sóhajtottam fel. - El kellett mondanunk, ezt már nem titkolhattuk el. - csuklott el a hangom. - Jogotokban állt tudni, mindig is, de az elején nem mondtuk el aztán nem akartuk felfedni. 
- Valóban jogunkban állt volna tudni az elejétől, de valahol megértem az érveiteket. - Zayn mondata meglepet, igaza lesz a szerelmemnek és ők is jól fogják fogadni. - Ezzel vigyáztatok a másikra, a médiának pedig nem könnyű egyik percről a másikra beadni, hogy együtt vagytok. Nem számít már, hogy kik tudták, most már mi is tudjuk. Nem tudom a többiek hogy vannak vele, de én örülök a boldogságotoknak. - mosolyog ránk. 
- Én sem érzem úgy, hogy haragudnom kellene rátok. Ezentúl előttünk is smárolhattok, nem kell bujkálnotok. - nevet Niall. 
- Egyedül csak engem bosszant, hogy titkolóztak, bujkáltak, hazudtak most pedig bejelentik a jegyességüket. - csattan fel ismét Liam. 
- Lányok mondtam! - szólal meg Danielle. - Amikor megzavartuk a családi idillt, épp az eljegyzésüket ünnepelték. 
- Juj, Harry annyira gratulálok, hogy végre egy felnőtt lépést tettél. - pattan fel Abby, majd megölel minket. 
- Eddig is úgy viselkedtem. - háborodik föl. 
- Inkább, mint egy nagyra nőt óvódás. - kuncog Milla. 
- Remélem nem haragszotok ránk nagyon és megkérhetünk arra titeket, hogy az itt elhangzottak maradjanak közöttünk. 
- Hazudtál Mia! A szemembe hazudtál, nagyot csalódtam benned. - viharzott el Liam. 
Mély levegőt véve, bújtam Harry mellkasába és igyekeztem vissza tartani a könnyeimet. Igaza van, hazudtam neki. Nem bíztam a saját unokatesómban, sőt a srácokban sem, akik biztos már akkor is jól fogadták volna a hírt. Szorosan ölelt magához, miközben fülembe a mi dalunkat dúdolta. 
- Kicsit mos dühös, de meg fog békélni a helyzettel Mia. - simítja kezét a hátamra Louis. 
- Tudom, pont ilyen reakcióra számítottam tőle, de bevallom a többiektől is. 
- Nyugodj meg, kiszellőzteti a fejét aztán higgadtan megtudjátok beszélni. 
- Kösz fiúk tényleg. - mosolyogtam rájuk.  
- Mondtam, hogy nem fognak nekünk támadni. - nyomot puszit a hajamba. 
- Igazad van, mint a legtöbb esetben. - bólintottam. Telefonja szólalt meg a zsebében, félre vonult majd azonnal fel vette. 
- Gratulálunk. - öleltek magukhoz a fiúk. - Mostantól semmit nem kell eltitkolnotok, tényleg örülünk nektek. Ez egy igazán nagy lépés. 
- Három év után szerintünk is. - kuncogtam. - Na mi van lányok elvitte a cica a nyelveteket ? - fontam keresztbe a karjaimat. - Csak nem féltékenyek vagytok ?  
- Ugyan már, kinek kellene a házasság. - a nem törődöm stílus nem az esetük, ez nem jött be átlátok rajtuk. 
- Gemma volt, azt mondta sikerült berendezkedniük. - ölel magához. - Azt mondta a szobánk közelébe sem fognak menni, míg ott vannak. 
- Lássuk be van értelme annak amit mondott. - kuncogtam. - Szerintem te sem szeretnéd tudni mit művelnek Ashtonnal. 
- Még a hideg is kiráz tőle, ha arra gondolok. 
- Hát akkor ne gondolj arra. 
- Tudnunk kellene még valamiről  ? - érdeklődik kedvesen Niall. 
- Am igen. 
- Össze költözünk, de ezen gondolom nem lepődtetek meg annyira. Vettem egy házat, ami csak a kettőnké, jelenleg pedig Gem és a barátja foglalja el a régi házunkat pár napra, hogy megszabaduljanak a fotósoktól. 
- Házunkat ? 
- A reggeli pék sütik. - nevettem, a fiúk pedig egyből rájöttek mire is gondolok. 
- Minden világos. - bólogatnak.  
- Most elvisszük a bőröndjeinket, de szívesen látunk titeket vendégül ma este egy vacsorára. - hívja meg őket Harry. 
- Ki fog főzni ? - első kérdés, ami Nialler szájából elhangozhat. 
- Közösen, a lányok is besegítenek. 
- Megyünk, ne féljetek Liamet is elrángatjuk. - nyugtat meg minket Louis. 
Azt hiszem ez az egész jobban nem sülhetet volna el, bármennyire is szerettük volna. A lányoktól elköszöntünk, majd kikísértem őket. Elmondtam a címet és megígértettem velük, hogy két óra múlva legyenek ott. Vőlegényem a táskáinkat is bepakolta a fiúk segítségével az autóba, majd tőlük is elköszöntünk. Minden titkot felfedve léphettem be immáron az új házunkba, az új életünkbe, ami titkok nélkül sokkal jobb lehet. 

4 megjegyzés: